Az első hetek műtét után

Az első hét otthon nem volt túl mozgalmas, sokat feküdtem , nem sokat ettem, tömtem magamba a fájdalomcsillapítókat és fohászkodtam, hogy minél gyorsabban teljenek a napok. 

A kisfiamat leadtuk anyukámhoz pár napra, hogy nyugodtan tudjak gyógyulni. Éjszaka 2-3 óránként keltem és sétáltam, mert annyira fájt a rossz tartástól és a fekvéstől a hátam. Szinte jobban fájt, mint maga a műtét helye. Amikor először megnéztem magam a tükörben, kicsit megijedtem, hogy nagyobb lett, mint gondoltam, és talán az eggyel kisebb is elég lett volna. De az első hét vége felé már teljesen megszoktam, és már nem éreztem annyira idegennek. Pici gyermekem maximálisan felfogta, hogy anyára figyelni, vigyázni kell. Szeretetét úgy fejezte ki, hogy átölelte a lábam, az ölembe feküdt és azt mondta: „ anya, szejetlek”. Megkönnyeztem…

A kontrollvizsgálatokon pont azt a figyelmességet és precizitást tapasztaltam, mint az összes találkozás alkalmával. Mikor a melltartó lekerült rólam, borzasztó furcsa érzés volt. Feszült, húzott, kellemetlen volt. A látványra fel voltam készülve, mert mondták, hogy nagyon fent lesz, merev lesz. Így is volt, de mivel tudtam, és Vancsó doktor úr szemében sem láttam, hogy nem lenne normális a kinézete, teljesen nyugodt voltam, sőt, ő is megerősítette, hogy ez nagyon kezdetleges állapot. Visszapréselt a melltartóba, de kifejezetten jó érzés volt, hogy újra rajtam van, mert tart és nem érzem úgy, mintha le akarna szakadni. Az első két kontroll közé beiktattunk még egyet, mert jött egy kis váladék, és a doktor úr ragaszkodott hozzá, hogy megnézze. De semmi gond nem volt, ez természetes váladékozás volt, sőt el is múlt, ahogy megnézte. Az utóbbi időben azt tapasztalom az egészségügyben, hogy hiába megyünk magánorvoshoz, valahogy olyan érzésem van, hogy nem figyelnek oda, nem akarnak sokat foglalkozni velünk, sőt, ne is zaklassuk az orvost, vagy azt is meghatározott időpontokban. Ilyet soha, egy pillanatig nem éreztem! Nem is érezhettem, hisz az asszisztens Luca és a doktor úr is többször mondták bármi nyűgöm, kérdésem van, telefonáljak nyugodtan, még hétvégén is, vagy írjak üzenetet. Maximálisan éreztem a törődést. 

A második hét után is még éreztem, hogy fáradtabb vagyok, de ez az izomlazító hatása is. A fájdalomcsillapítót már nem is kell szednem, már inkább kellemetlen érzés van, mintsem fájdalom. Már az éjszakát is végig tudtam aludni. A szorítópánt és melltartó viselete okoz némi kellemetlenséget hónaljban, de ez már semmiség. A kezem is egyre jobban tudom használni, kinyújtani, sokkal önállóbb lettem. Végre! Igazából már az első hét után muszáj volt dolgoznom, de szerencsére csak 3 napot, mert nehezen viselte főleg a hátam az ülést. A varratszedéstől tartottam, de egy pillanatnyi kellemetlenség volt csupán az egyik oldalon. Majd elmondta a doktor úr mit csinálhatok, és mikor hogyan kell masszírozni két hét múlva, de előtte még találkozunk úgyis. Varratok nélkül nem éreztem azt a húzó érzést. Mondta is a doktor úr, hogy előre esett a vállam a rossz tartástól, de szépen vissza fog rendeződni, próbáljam kihúzni magam óvatosan. És így is van! Napról napra jobb a tartásom, nem fáj a hátam annyira és végre le tudok zuhanyozni. Érzékeny volt főleg a vágásnál, ahogy végig folyt a víz rajtam, egy kicsit idegenkedtem a mellemhez érni. Kárpótol  mindent, hogy nőiesebbnek érzem magam, pedig a teljes végeredmény még odébb van.
  

A műtét

Párom 9 órára vitt a klinikára. A megérkezésünkkor kezdtem egy pici izgalmat érezni. Nagyon kedvesen Luca fogadott minket. A felmerülő kérdéseket még megbeszéltük, aláírtam a papírokat, és megmutatta a szobám. Bemutatkozott a nővér és az altatóorvos, majd jött Vancsó doktor úr, aki mért és rajzolt rajtam, közben beszélgettünk. Így a gondolataim egy kicsit elterelődtek a műtétről.   

Ezután  fotót készített és természetesen megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Szinte unatkozni sem tudtam, már mehettem is a műtőbe. A műtét után hallottam, hogy a nevemen szólítanak, de azt éreztem, nem tudok reagálni rá. Majd a következő emlékem, hogy fájdalmat érzek és nyögtem egyet, ahogy az ölébe vett az ápoló, majd aludtam tovább. Nekem nagyon kellemetlen volt az ébredés. Borzasztó fájdalmat éreztem, mintha az izmaimat jól megverték volna, és levegőhiányom is volt. Szerettem volna egy nagyot lélegezni, de a fájdalomtól nem tudtam. Szó szerint az futott át az agyamon: inkább 10 szülés, mint ez az érzés. Persze a nővér megnyugtatott, sokan mondtak hasonlót, de holnap jobb lesz. Alig vártam, hogy holnap legyen, sőt már egy héttel szerettem volna előrébb lenni. Az első felülés rémálom volt, azt hittem kiszakadnak a melleim. Az éjszaka a rémálom folytatása volt. Meg sem bírtam mozdulni és a hátam is fájni kezdett, a lábaim pedig zsibbadtak. Reggel semmivel sem volt jobb számomra, de mikor bejött Vancsó doktor úr és kicsit megnyugtatta a lelkem, jobban éreztem magam. Ellátott tanácsokkal  és vihetett is haza a párom.